Szulák Andrea kitálalt a színházi fizetéséről
A választásokig elhúzódhat a hivatalos bejelentés.
Az inspirációs előadó nyíltan vállalta betegségét.
A volt rendőr altábornagy panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A Fidesz elnöke szerint elindult a tiszás politikai leszámolás, míg a miniszterelnök egyetlen kérdést tett fel a posztjában.
Tordai Csaba szerint az intézkedés jó eséllyel nem érné meg a következő parlamenti választást.
A győztes gólt a csereként pályára lépő Martinelli szerezte.
Továbbá új szabályozást készítenek elő.
Súlyos, életveszélyes állapotban van, rengeteg műtét vár rá.
Érdekes egybeesésre hívta fel a figyelmet.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hírösszefoglalója.
Az áldozatok egy anya-gyermekotthon alkalmazottai lehettek.
Megjelent a kormányhatározat a Magyar Közlönyben.
Emlékeztette a kormányfőt, hogy ne féljen az önreflexiótól.
A From igazi guilty pleasure lett mostanra, sajnos.
Egyetlen öleléssel tehette tönkre Meloni kihívója saját mítoszát.
Leszögezte: a TEK volt főigazgatója köszönetet és tiszteletet érdemel.
A házelnök ezzel az őszinte krónikás szintjére emelkedett.
Alig kétéves kapcsolat után, amelyből másfél évet házasságban töltöttek, válik Brasch Bence és felesége, Gál Réka Ágota.
Az államtitkár is megszólalt az ügyben.
G. Németh György elmondta, milyen tényezők játszanak szerepet az alvás minőségében.
A birkózó a 11. emeletről zuhant ki.
A kormányfő bizarr történeteket is mesélt az Orbán-kormány minisztereiről.
Egy 26 országban elvégzett kutatás szerint a Messi–Ronaldo-vita politikai törésvonal is.
Remek győzelemmel kezdett az első számú magyar teniszező.
Harmadik időszakát kezdi meg a City kötelékében.
Harminckét éves szériát tartanának életben a dél-amerikaiak.
A brazil ikont még ma is úgy emlegetik New York környékén, mint a vallási szenteket szokás.
Súlyos vádakkal néz szembe.
Megszületett a szóbeli megállapodás a jövőt illetően.
Egyre szorosabb a csata a remek Osztrák Nagydíj után.
Az eszköz kivételesen most összehozza az embereket.
Kiderült, a baleset nem a vár hivatalos megközelítési útvonalán történt.
A kotorékozást évek óta támadják az állatvédők, mégis folytatódik a főként rókákat érintő gyakorlat.
Ha extrém jelenséggel találkozik a hőségben, küldje el nekünk!
Új kompenzációs nyugdíjrendszer kidolgozását kérik a kormánytól.
Soha ilyen drágán nem kelt el festmény az ország történetében.
A Fidesz képviselője egyszer csak váratlanul megjelent.
Még egy napig lehet véleményezni a tervezetet.
A lakosság egy része igazságosztóként tekint rá.
Rövidgatyában és atlétában pózolt a 64 éves képviselő.
Tíz évig nyomozott életellenes ügyekben, ma a TikTokon igyekszik felnyitni a bántalmazottak szemét Törteli Eszter.
Kerékgyártó Attila az új elnök, az elnök-vezérigazgatói pozíció megszűnt.
Telt ház előtt mondtak köszönetet.
A sztárok mellékbizniszei nem csak drága hobbik.
A korábbi személyek megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt.
Az alábbi listát látva biztosan lesz, akiknek összeszalad a szemöldöke. Kiderült ugyanis, melyek a világ legdrágább kutyafajtái.
A te kedvenced is szokott? A furcsa szokásnak számos oka lehet, azt is eláruljuk, mikor kell aggódnod miatta.
Sok kutya csak azért nem marad életben, mert elavult hűtési gyakorlat terjedt el a hőguta kezelésében. Állatorvosok mondják el, mire figyeljünk és mit tegyünk!
Bejártuk az elmúlt évek egyik leghíresebb épületét.
5300 jelölt közül került ki a legjobb 100.
Aki unja már a tölcsérben tálalt jeges édességet, annak mutatunk 5 izgalmasabb verziót.
Két balatoni fagyizó is tarolt az Év Fagylaltja 2026 versenyen: ezüst-, arany- és különdíjakat nyertek, a mentes kategóriát pedig teljesen letarolták.
Magyarország legnépszerűbb focicsapatának múzeuma is van, ami színvonalasan foglalja össze mindazt, ami az 1899-es alapítás óta történt.
A Thököly úton található An Bistro nem formabontó fogásokat, hanem vietnámi szakácsok által készített hétköznapi ételeket kínál.
A SKIMS fokozatosan önálló globális lifestyle márkává nőtte ki magát. A tudatos márkaépítkezés esettanulmánya.
Az Instagram a tévéképernyőket is meghódítaná, ezzel háttérbe szorítva eredeti koncepcióját.
A Cannes Lions negyedik napján többek közt a McCann Athens, a Moncler és az adidas kampánya vihette haza a Grand Prix díjat.
Bauer Tamás június 26-án a Fővárosi Önkormányzat képviselői számára fejtette ki a szakmai szervezet álláspontját.
Az Only Farmers segítségével az Egyesült Királyságban gazdálkodók új bevételi forráshoz juthatnak.
Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a zöld rendszámok cseréjét, mert adott esetben ki is vonhatják a járművet a forgalomból.
Az orosz elnök beismerte, hogy problémák vannak az ellátással, ami már a kutakon is érezhető.
Szokás szerint lesznek fantasztikus veteránok, menő programok, sőt, még Totalcar-különdíj is.
Dicső felszereltséggel és turbómotorral lőtték párszázezer forinntal mindenki alá a Dacia Sandero árát, így mostantól ez a legolcsóbb új autó a piacon.
Nem kis feltűnést keltett a Ferrari 458 Spider.
A gyártók rengeteg fantasztikus színt kínálnak, az ügyfelek mégis inkább a fehéret, a feketét és a szürkét választják.
Az együttműködés ígéretesnek tűnik, a Renault azonban még beleszólhat az ügybe.
Volt, hogy 180 km/h-s sebességgel próbált meg elmenekülni, miután ellopott egy kisteherautót. Az M3-ason ért véget a hajsza.
Az amerikai kormányzat nem bánik kesztyűs kézzel a kínai márkákkal, Kitiltják a Polestart a piacról.
A rendőrök jelezték, akkor is érvényesek a közúti szabályok, ha egy guruló gyümölccsel jár az ember.
Szigorítanak a zajszinten Japánban, és jelenlegi formájában a Mazda MX-5 nem felelne meg az új határértékeknek.
Vége a pénzbedobásnak Budapesten, július 1-től ugyanis kizárólag a mobilunkon keresztül fizethetünk a parkolásért. És a feketeleves: drágább is lesz.
Egyre karakteresebb autók kerülnek ki a Hyundai kezei közül. itt az Avante, ami a világpiacokon Elantra néven kerül majd forgalomba.
A menopauzát átélő magyar nőknek mindössze 27%-a fordul orvoshoz a tüneteivel - ez a legalacsonyabb arány a vizsgált hat európai ország között. A Richter Gedeon Nyrt. Tabutémák a női egészségben című nemzetközi kutatása szerint Magyarországon a menopauzával kapcsolatban a nők 77%-a online forrásból informálódik, a hormonpótló terápiát csak 1% alkalmazza.
Támogatott tartalom
Extrém időjárási viszonyok között szervezetünk is másként működik, az tehát, hogy fáradtabbak, lomhábbak vagyunk 35 fok felett, elkerülhetetlen. De még ilyenkor is bevethetünk néhány trükköt jóllétünk érdekében.
Májunk rendkívüli regenerációs képességgel rendelkezik, ezért sokáig akkor sem okoz jellegzetes tüneteket, amikor már károsodott. Mutatjuk, kik lehetnek veszélyeztetettek, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy ideje kivizsgáltatni a problémát.
A háttérben állhatnak szervi betegségek, ételintolerancia vagy akár a bélmikrobióta egyensúlyának felborulása is. A szakorvos szerint a szélsőséges diéták, sőt az öndiagnózis is okozhat problémát.
A korai felismerés a legtöbb ráktípus esetében döntő lehet a túlélés szempontjából, ezért nagyon fontos, hogy kiszúrjuk az árulkodó jeleket. A bőrtüneteket laikusként könnyű félreértelmezni, mutatunk néhány hasznos információt a tájékozódáshoz.
Az utóbbi években a pékségek kínálata jelentősen átalakult. Valóban egészségesebbek ezek a termékek, vagy részben marketing ötletek eredményei?
Sokan rosszul próbálnak redőnnyel védekezni a kánikulában a nagy hőség ellen.
Számos olyan foglalkozás létezik, amelyekkel meglepően jó pénzt lehet keresni, azonban sokan nem is gondolnák, hogy vannak ilyen pozíciók.
A hollywoodi csillogás mögött a sztárok is ugyanúgy belefutnak kínos randikba, mint bárki más.
Vulkáni kaldera a távoli Indonéziában, amely több, mint kétszáz évvel ezelőtt hozzájárult egy világméretű válsághoz.